
SIRESZ bemutató PPS formátumban ( pps - 165888 bytes - 2010-01-13 )
SIRESZ bemutató PDF formátumban ( pdf - 134560 bytes - 2010-01-13 )
SIRESZ Szervezeti tagfelvételi nyilatkozat ( pdf - 50285 bytes - 2010-02-12 )
Isten hozott a Siklórepülő Szövetség honlapján!
A SIRESZ egy 2009 őszén alakult országos szervezet, siklóernyősök és sárkányrepülők közössége. Az új szövetség létrehozásával az volt a célunk, hogy ha megteremtjük, akkor mi magunk is jobb és bővebb szolgáltatási kínálatból választhassunk. Meggyőződésünk, hogy ez nemcsak a tagságunknak lesz előnyös, hanem pozitívan hat az egész hazai siklórepülésre.
Elnézést kérünk azoktól, akik részt vettek volna, de nem jutottunk el hozzájuk az alapító tagsági megkereséssel. Nagyon szorított az idő.
Megalakulásunkkal valójában ugyanaz történt, mint amikor emelést keresve szétválunk, hogy egymásnak fessünk. Éppen az növeli meg a siker esélyét, hogy különböző utakat választunk, miközben megtartjuk a bevált módszereket és együttműködünk a közös célokért. Tehát a dolog természetéből fakad, hogy a szervezetben és a működésben ugyanúgy lesznek eltérések mint hasonlóságok. Nézzük a legfontosabbakat:
Filozófiánk a következőképpen foglalható össze:
A SIRESZ-t békével és békés működésre alapítottuk. Mindegy honnan jöttél, nekünk az a fontos hogy itt vagy és hogy szolgáltatást kínálhatunk neked. Ha a repülésben magadnak jogi és műszaki biztonságot akarsz, akkor csatlakozz és egy évig csak repülnöd kell, a többit mi átlátható, tiszta működés mellett garantáljuk. Sőt a véleményedre is kíváncsiak vagyunk. Akkor is szeretünk ha neked mindez nem kell. De ha csatlakozol, akkor Veled erősebbek leszünk és akkor többet tehetünk, olcsóbban működhetünk.

A Csobánc saga új fejezete
2010-08-03
Nemrég ismét terítékre került a kis magasságú hazai katonai gyorsfolyosó légterek létrehozásának kérdése.
2010-08-03
Köszönjük minden pilótának aki befizetésével hozzájárult az országos starthelyrendszer fenntartásához!
2010-06-11
A minisztérium hozzájárult a tervezet megismertetéséhez.
2010-05-13
A SIRESZ véleményezése a HFFA-MKSSZ által támogatott rendelettervezetről
2010-05-12
Új műszaki tanúsítók és bevizsgálók a SIRESZ rendszerében
2010-05-08
A SIRESZ kézhezkapta az önálló légialkalmassági tanusítói tevékenységre feljogosító engedélyt.
2010-03-16
A SIRESZ ma 16 óra 20 perckor felvételt nyert a Magyar Repülő Szövetségbe.
2010-03-12
Ma megérkezett az NKH után a KBSZ-től is a ReBiSZ engedélyünk!
2010-02-12