Az alábbi oldalakon szeretnénk útmutatást nyújtani a jogszabályok között. Tisztában vagyunk vele, hogy a sportágunkat szabályozó jogszabályok néhány pontban pontosítást igényelnek. Sokszor különböző szintű, egymásnak ellentmondó szabályozásokkal találkozunk.
A Nemzeti Közlekedési Hatósággal az alkalmazott jogértelmezéseket egyeztetjük, törekszünk rá és segítőkész együttműködésüknek köszönhetően szinte mindig sikerül egységes álláspontot elfogadnunk.
Ezzel párhuzamosan az "orvosi" ügyében a SIRESZ együttműködésével az NKH erre hivatkozó döntése ellen közigazgatási eljárásban bírósági kereset lett benyújtva, amiben számunkra kedvezőtlen itélet született, így a SIRESZ a kialakult jogértelmezés alapján keresi a jogszabálymódosítás lehetőségét.
14/2000 KöViM rendelet 2013 évi módosulásai
14/2000. (XI. 14.) KöViM rendelet a Magyar Köztársaság légterében és repülőterein történő repülések végrehajtásának szabályairól ( külső hivatkozás )
14/2002. (II. 26.) KöViM-EüM együttes rendelet a polgári légi közlekedési szakszolgálati engedélyek egészségügyi feltételeiről és kiadásuk rendjéről ( külső hivatkozás )
141/1995. (XI. 30.) Korm. rendelet a légi közlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény végrehajtásáról ( külső hivatkozás )
159/2010. (V. 6.) Korm. rendelet a repülőtér létesítésének, fejlesztésének és megszüntetésének, valamint a leszállóhely létesítésének és megszüntetésének szabályairól ( külső hivatkozás )
19/2009. (VI. 18.) IRM rendelet a Rendőrség légiközlekedés-rendészeti feladatai ellátásának rendjéről, valamint a szakszolgálati engedély, a légialkalmassági bizonyítvány és a légialkalmassági tanúsítvány helyszíni elvételének szabályairól ( külső hivatkozás )
1995. évi XCVII. törvény a légiközlekedésről ( külső hivatkozás )
1996. évi LIII. törvény a természet védelméről ( külső hivatkozás )
1999. évi LXIX. törvény a szabálysértésekről ( külső hivatkozás )
2005. évi CLXXXIV. törvény a légi-, a vasúti és a víziközlekedési balesetek és egyéb közlekedési események szakmai vizsgálatáról ( külső hivatkozás )
2009. évi CXXXIII. törvény a megfelelőségértékelő szervezetek tevékenységéről ( külső hivatkozás )
26/2007. (III. 1.) GKM-HM-KvVM együttes rendelet a magyar légtér légiközlekedés céljára történő kijelöléséről ( külső hivatkozás )
263/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet a Nemzeti Közlekedési Hatóságról ( külső hivatkozás )
3/2002. (VI. 20.) GKM rendelet a légi közlekedéssel kapcsolatos hatósági eljárások díjairól ( külső hivatkozás )
30/1998. (VI. 24.) BM-HM-NM-PM együttes rendelet a bajba jutott légijárművek megsegítését ellátó kutató-mentő szolgálatokról ( külső hivatkozás )
32/2009. (VI. 30.) KHEM rendelet a hajózó személyzet képzéséről és szakszolgálati engedélyéről ( külső hivatkozás )
39/2001. (III. 5.) Korm. rendelet a légiközlekedési kötelező felelősségbiztosításról ( külső hivatkozás )
4/1998. (I. 16.) Korm. rendelet a magyar légtér igénybevételéről ( külső hivatkozás )
5/2001. (II. 6.) KöViM rendelet a légiközlekedési szakszemélyzet szakszolgálati engedélyeiről ( külső hivatkozás )
52 sz. PRMDO eljáras melléklet, rev.03 ( pdf - 139027 bytes - 2 )
52 sz. PRMDO eljáras rev.03 ( pdf - 228671 bytes - 2 )
52. sz. PRMDO eljárás ( pdf - 907987 bytes - 0 )
63/2001. (XII. 23.) KöViM rendelet a polgári légijárművek típus- és légialkalmasságáról ( külső hivatkozás )
Az Európai Parlament és a Tanács 216/2008/EK rendelete ( 2008. február 20.) a polgári repülés területén közös szabályokról és az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség létrehozásáról ( külső hivatkozás )
Az Európai Parlament és a Tanács 785/2004/EK rendelete (2004. április 21.) a légifuvarozókra és légi járművek üzemben tartóira vonatkozó biztosítási követelményekről ( külső hivatkozás )
Az NKH állásfoglalása az orvosi alkalmasságról ( pdf - 67540 bytes - 0 )
Koncepció a Légiközlekedési törvény korszerűsítéséről (NKH, 2009) ( pdf - 380442 bytes - 2
2023.09.11
Kedves oktatók, pilóták!
Epöl és Máriahalom területére vonatkozóan érkezett felénk a Gyermelyi ZRT. fővadászától (Erdélyi Tamástól) egy kérés, hogy legyünk kedvesek most szeptemberben 9 óra előtt és 17 óra után ne tartózkodjunk a területeken, mert most van a szarvasbőgés ideje és az Epöli és Máriahalmi önkormányzatok kérésére külföldi turista csoportokat vezetnek a területre a szarvasok bőgését hallgatni, rituális nászukat megfigyelni. Ez nem egy új szabályozás de szépen megkértek minket erre, igyekezzünk ezt figyelembe venni, talán ezzel segítve az esetleges későbbi együttműködésünket hasonló társaságokkal is. Nem rendelnek el tiltást a siklórepülők részére, de kérnek arra, hogy mi is alkalmazkodjunk hozzájuk és mindenkinek legyen kivitelezhető a tevékenysége ebben a hónapban is!
2023.06.18
Hatalmas gratula Palikának a Red Bull X-Alps 2023 4. helyért!
2023.06.11
Június 11-én az ausztriai Kitzbüheltől elindult a Red Bull X-Alps 2023.
Ismét drukkolhatunk magyar résztvevőnek: Takáts Palikának.
Élőben követhető: https://www.redbullxalps.com/
2023.05.26
Kedves Pilóták!
Már csak pár nap és június 1-től vége a tilami időszaknak
Csobáncon.
A http://csobanc.bfnp.hu/ oldalon a tavalyi regisztrációkat törölte a BFNP.
A 2023-as évre szóló rendszert megnyitották, így mostantól tudtok regisztrálni a júni 1-től kezdődő szezonra.
Aki korábban már regisztrált ebben az évben, kérjük tegye meg újra mert az még a régi szezonhoz tartozott.
És kérünk mindenkit, hogy tervezett repülése előtt legalább néhány nappal kezdje el a díjmentes regisztrációt, mert az igények jóváhagyásának van némi átfutási ideje.
köszönjük, üdv
SIRESZ Team
2023.05.04
A-tandemek egyszeri lejelentéséhez használható formanyomtatvány letölthető a hatóság honlapjáról.