eTitkár

Műszaki alkalmasság

A SIRESZ meglévő és felmutatható, önálló tanúsító szervezeti engedély alapján végzi tevékenységét. A SIRESZ -nél az eszközök regisztrációjának, biztosításának nem feltétele a SIRESZ által kiadott légialkalmassági tanúsítvány.

Az engedély kiterjed sárkányrepülők, siklóernyők, segédmotorjaik és légcsavarjaik, illetve csőrlőberendezéseik légialkalmasságának tanúsítási tevékenységére.

A tanúsítás

A rendszer két szintű, a tanúsító szervezetből és bevizsgálókból áll. A tanúsító szervezet a SIRESZ, azaz a légialkalmasságot igazoló dokumentumokat a szövetség állítja ki a bevizsgálók jegyzőkönyve alapján. A tanúsítás díját a szövetség határozta meg, ami eszközönként 1000 Ft. Ez fedezi a rendszer fenntartását és az alábbiak szerint támogatásra is vissza kívánunk juttatni belőle.

A tanúsítási díj egy tanúsítási alkalomra szól, nem naptári évre vagy eszközre, így ha azt a pilóta mégsem használja fel, átvihető a következő évre és felhasználható más eszközre is.

A bevizsgálás

A bevizsgálók a SIRESZ -től független Légialkalmasság felülvizsgáló engedéllyel rendelkező szakemberek, akik a SIRESZ engedélyében foglalt eljárást alkalmazzák.

A bevizsgálás díját a bevizsgálók határozzák meg.

Új vagy a gyárban javított, bevizsgált ernyőnél (eszköznél) a bevizsgálás megfelelő gyártói dokumentáció megléte esetén el is maradhat.

Minta eljárás

Siklóernyő műszaki vizsgálata

Az eljárás siklóernyőknél:

  • Az "A" kategória: 2 év vagy 100 repült óra.
    Vizsgálatok: kupola, zsinórzat és heveder szemrevételezéses vizsgálat, porozitásmérés.
  • A "B" kategória a 2 év vagy 100 repült óra felett.
    Vizsgálatok: kupola, zsinórzat és heveder szemrevételezéses vizsgálat, porozitásmérés kupola szakítószilárdság vizsgálat, szimmetria vizsgálat, teljes zsinórhossz ellenőrzés, trimmhelyzet ellenőrzés

Az erősen elhasználódott ernyők esetén a gyártót vagy erre feljogosított szakműhelyt kell felkérni az ernyő teljeskörű átvizsgálására.

Tanúsítás gyártói bizonylat alapján

Gyártói dokumentáció alapján bevizsgálás nélkül is kiadható a légialkalmassági tanúsítvány. Erre akár új ernyőnél (eszköznél), vagy akár javított és a gyártó műhelyében módosított, átvizsgált ernyő esetén is van lehetőség. Ha a gyártó az eszköz alkalmasságáról igazolást ad ki, szabad formában, de az alábbi tartalommal:

- Gyártó adatai
- Szárny neve, típusa, mérete
- Gyáriszáma
- A bevizsgálás tényének és eredményének rögzítése
- Az alkalmasság lejárata
- Gyártó hiteles aláírása (képviselő, pecsét)

Minta dokumentum:
Gyártói bizonylat légialkalmassághoz - SOL Sport ( pdf - 757529 bytes)
Gyártói bizonylat légialkalmassághoz - SkyCountry ( jpeg - 112583 bytes)

Bevizsgálók, tanúsítók

A siklóernyős bevizsgálók a hatóságnak bejelentett LÉGIALKALMASSÁG FELÜLVIZSGÁLÓ ENGEDÉLLYEL rendelkező szakemberek.

Jelenleg 25 fő rendelkezik ilyen engedéllyel, a SIRESZ célja hogy az országban mindenütt legyen ésszerűen elérhető közelségben, megfelelő számú bevizsgáló személy, ezért az engedélyek megszerzését igyekszünk szakmailag támogatni.

LFH engedéllyel rendelkező bevizsgálók és tanúsítók:
Turi  Gábor  +36 30 9219282  Műszaki vezető, Tinnye-Budapest  Pro-design Hungary Kft.
Ádám  Elek  +36 20 9881452  Tokaj   
Babik  Szilárd  +36 20 9662424 Eger  Eged Eagles 
Balázs  Róbert  +36 70 3352365  Szentkirály   
Berkei  Szilárd  +36 30 5040126  Székesfehérvár  MPC Sportegyesület 
Bíró  Bálint  +36 70 9420554  Szekszárd   
Böröcz  Gergely  +36 30 9193095  Budapest   
Falucskai  Lóránt  +36 20 4339551  Budapest  Fair Play Siklórepülő SE 
Fehér  Tamás  +36 30 8176839  Békéscsaba   
Ferenci Miklós +36 20 7779022 Tata  
Fűrész  Dóra  +36 30 7306630  Székesfehérvár  MPC Sportegyesület 
Gyenis József +36 30 9462049 Boda Simplify-PPG
Halász Ferenc +36 30 9413999 Zsámbék  
Horváth  Róbert  +36 20 4902632 Győr   
Jenes Győző +36 30 9534892 Budapest Free Air
Júrás  István  +36 30 9826049  Békéscsaba   
Kondricz  Attila  +36 30 7998547  Pécs   
Kubicsek Attila +36 30 9118275 Fót Sirius Repülő Klub
Máté  Zoltán +36 20 4215745 Nyíregyháza  
Palaga  Zoltán  +36 30 8449617  Vác  Winchmaster Team 
Petik Balázs +36 30 6181138 Solymár  
Pintér József +36 30 9503156 Baj  
Simonics  Péter  +36 70 3971744  Budapest  Fly Away Siklóernyős iskola 
Szabó  Ernő  +36 30 9427466  Gödöllő   
Szabó  József  +36 20 4215277  Szigetszentmiklós  Griff SC 
Szabó  Károly  +36 20 9540119  Pilis   
Torkos Tamás +36 30 9859053 Debrecen  
Tóth  István +36 70 3312858 Kisbér  
Varga  László  +36 30 2420970  Szigetszentmiklós  

 

Sárkányrepülő bevizsgáló és tanúsítók:

Bíró Bálint +36 70 9420554 (Szekszárd)
Ferenci Miklós +36 20 7779022 (Tata)
Kenderes Zoltán +36 30 4504353 Budapest
Nagy Richárd +36 20 2539570 (Budapest) LHHH

 

Gyári dokumentáció alapján tanúsítók:

Pereczes Zsolt +36 30 4306668
Zsolnay Péter +36 30 2000088

 

műszaki vezető

Az engedély megszerzésével, a rendszerbe történő belépéssel kapcsolatban a SIRESZ műszaki vezetője tud további információt, segítséget nyújtani.

Ha szeretnél bevizsgálónk lenni, kérjük vedd fel a kapcsolatot műszaki vezetőnkkel, és ha az előírt feltételeknek megfelelsz és korábbi vagy nálunk megszerzett gyakorlatodat egy referencia vizsgálaton bizonyítod, akkor felvételt nyerhetsz a szervezetbe.

Turi Gábor --- email

Friss hír: Dolomitok szeptemberi korlátozás

2024.09.05

Hadgyakorlat miatt repüléstilalmi övezetet alakítottak ki a népszerű Col Rodella / Canazei körzetében. Szeptember 2. és 20. között aktív, hétfőtől-péntekig 6:00-18:00 között.

Forrás: https://www.deskaeronautico.it/cerca-numero-notam/?serie=W&numero=3008&anno=24

Friss hír: Pécs-Pogány menetrend szerinti repülőjárat indul

2024.03.25

Kedves Pilóta, Oktató, Növendék!

Talán más fórumon már Te is értesültél róla, hogy a Pécs-Pogány repülőtér (a továbbiakban: Reptér) 2024. március 26-tól menetrend szerinti utasforgalmat fog lebonyolítani. 2024. március 26-tól a Pécs-Pogány TIZ légtérben korlátozottan lehet siklóernyős tevékenységet végezni. Ez nem csak a Szársomlyó, Tenkes és Jakab-hegy starthelyeket érinti, hanem bármely, a TIZ területéről indított csörlős repülést, és a TIZ-be való berepüléseket is. Az egyértelmű légtér-használat feltételeiről az MRLSz és a Reptér vezetősége között tárgyalások kezdődtek, amelyet egy Megállapodásban fognak rögzíteni. Ennek megszületése várhatóan hónapokat vesz majd igénybe.

Bővebben > > >

Friss hír: MEGHÍVÓ: Rendkívüli Közgyűlésre

2024.03.21

2024. április 22. hétfő 17:00 órára

(tartalék időpont: 2024. április 22., hétfő 17:30)

A SIRESZ rendkívüli közgyűlését hirdet, Zoom online térbe, amelyre ezúton meghívja minden tagját, valamint szívesen látunk a szövetség tevékenysége iránt érdeklődő vendégeket.

A rendkívüli közgyűlést videokonferencia útján tartjuk meg!

Bővebben > > >

Friss hír: SIRESZ / Fly Away éves kötelező továbbképzés

2024.02.09

Időpont: 2024. március 2., szombat.
Helyszín: 1139 Budapest, Frangepán utca 7.

Friss hír: Támogatási lehetőség

2024.01.31

Többek részéről felmerült, hogy Óbuda felújítását vagy a Siklórepülő Szövetségben végzett munkát a szolgáltatásoktól és az eTitkár regisztrációtól függetlenül támogatni szeretnék, ennek módja a következő: siresz.hu/tamogatas

Köszönjük!

SIRESz Team

További hírek > > >